2014. május 3., szombat

Néhány alapelv

Ha eljött az idő, hogy babád elkezdje a megismerkedést a tejen ill. tápszeren kívüli világgal, és te is rászántad magad a hozzátáplálás elkezdésére, akkor új korszak kezdődik közös életetekben. Tudnod kell azonban néhány dolgot, ami segíteni fog abban, hogy sikeres legyen a start.

A "kanalas" bébipapit délelőtt kezdd el adni. Valójában két lehetőség közül válaszhatsz. Vagy a második szoptatás előtt, vagy két szoptatás között kezdesz hozzá. A későbbiekre vontakozna, hogy délután öt óra után pépeset ne adj. Persze ha már vacsira is azt kap, akkor ez már nem érvényes, csak addig, amíg két- vagy háromszor eszik kanállal. A kanalas étkezés után mindig kapjon anyatejet ill. tápszert. Ha nem igényli, akkor el fogja hagyni magától. Amikor az ebéd kiváltására kerül sor, nagyjából akkortól lehet forralt vizet adni a babának kanalazás után. A pép pedig, főleg kezdetben, méz sűrűségű legyen. Később lehet sűrűbb is, próbálkozni kell, milyet fogad el a baba.

Először tehát a tízórait fogjuk kiváltani kanalas étellel, aztán az uzsonna, majd az ebéd következik. A reggeli és a vacsora marad meg legtovább tejalapú étkezésnek. Egy szoptatást egy-három hét alatt célszerű kiváltani, de ha a babádra figyelsz, ő jelezni fogja az igényeit (és természetesen te is). Ha szívesen elfogadja a kanalas ételt, akkor kicsit gyorsabban, ha nem szívesen fogadja el, akkor kicsit lassabban fogtok haladni. Nem kell siettetni semmit. Hadd menjen minden a maga útján. Általában 6-8 hónapos korban 1-2-szer, 9 hónapos korban 3-4-szer, 12 hónapos korban pedig 4-5-ször kap egy baba pépeset. De ez egy átlag, egy irányszám, úgy is kell kezelni.

Az első pillanattól figyelni kell a babát, hogy nincs-e kiütése, szorulása, vagy épp hasmenése. Ha van, akkor szünetet kell tartani, illetve megoldani a problémát. Szorulás esetén lehet egy kevés "hajtósabb" gyümölccsel segíteni rajta. Például az alma fogós, az őszibarack pedig hajtós. Tehát ha almával kezdünk és bedugul a babánk, egy kevés őszibarackkal segíthetünk rajta és egyben be is vezethetjük ezt másodikként.


Forrás: nlcafe.hu

Ez itt a Nő Feleség Anya Blog Babatáplálás oldala. Ha tetszett, a blogot  IDE kattintva tudod követni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése