2014. november 15., szombat

Hogyan kezdjük - konkrétumok

MIKOR kezdjük?
A hozzátáplálás elkezdése általában háziorvossal és/vagy védőnővel egyeztetve szokott történni. Bár hallottam arról, hogy tápszeres babák esetében már 4 hónapos kortól el lehet kezdeni a hozzátáplálást, de nem kell semmit elsietni. Szoptatott csecsemők esetében érdemes még várni, úgy 5-6 hónapos korig. Én mindhárom gyermekemnél 5 hónapos korban kezdtem a hozzátáplálást. Miért ekkor kezdjük? Azért, mert a hivatalos álláspont szerint a baba emésztőrendszere 4 és 6 hónapos kor között érik meg arra, hogy az anyatejen/tápszeren kívül mást is fel tudjon dolgozni.

                                                            A kép forrása: nlcafe.hu
 
MIVEL kezdjük?

Az, hogy mivel kezdesz, az is attól függ, milyen célból kezdenéd el a hozzátáplálást. Ha az a cél, hogy ismerjen meg új ízeket a baba, akkor az alma jó ötlet kezdésnek. Ha az a cél, hogy minél hamarabb kiváltsunk egy étkezést olyan étellel, amivel jól is lakik, akkor kezhetünk krumplival is. Valójában mindegy a sorrend, hiszen ha almával, ha krumplival kezdünk, akkor is viszonylag roved időn belül megismerkedik majd a babánk az első hat alapvető élelmiszerrel, melyek a következők: alma, őszibarack, répa, krumpli, sütőtök, cékla.

 
 
HOGYANOK
Legelőször a délelőtti evés (tízórai) előtt kell kóstoltatni az új ízeket. Jó, ha mindent szép lassan, óvatosan vezetsz be. Először lehet adni a gyümölcs levét, és ha minden rendben, akkor lehet a gyümölcs húsából készült péppel próbálkozni. Így az almánál is a kezdés: 1. nap: 1 kiskanál almalé, 2. nap: 2 kiskanál almalé... és így tovább, 5-6-7 napig. Utána jöhet 1 kiskanál almapüré, majd 2 kiskanál almapüré... Almalevet úgy tudsz nyerni, ha lereszeled az almát és összenyomod... Pürét pedig úgy, ha lereszeled vagy turmixolod. Vannak olyanok is, akik a lét kihagyják, és egyből pürével indítanak. Ebben a kérdésben az én tapasztalatom szerint nincs a védőnők között konszenzus. Egyesek azért javasolják a lé-t, mert az könnyebben emészthető, mások szerint ez azért nem igaz, mert azok az anyagok, melyek az alma húsában benne vannak, azok a levében is... Mindenesetre érdemes szerintem a lét is kipróbálni.




MENNYISÉGEK
Én így csináltam: 1. nap 20g, 2. nap 40g, 3. nap 80g, 4. nap 160g a pépből. Egy adag: 150-200g. Egy éves korig a napi mennyiség: 1000g. Ezek átlagos irányszámok! Ami fontos: fokozatosan növeljük a mennyiséget, és első nap ne legyen több 20-30g-nál az új ízből! Az egy adag azt jelenti, hogy ennyit kellene megennie a babának egy étkezésre (ha már nincs hozzá szopi vagy tápi); ez persze mindenkinél eltérő lehet, és a napi mennyiség is, de nagyjából ezekre az értékekre lehet számítani. Nekem az első két gyermeknél nagyjából beváltak ezek az értékek, a harmadiknál nem (nagy baba volt és sokat evett).



MIRE FIGYELJ
Azt kell mindig figyelni, hogy reagál a baba az új ízre: nincs-e hasfájása, kiütése, székrekedése, hasmenése. Ha nincs, akkor lehet adni, ha van, akkor le kell állni és szünetet tartani. Tehát a délelőtti szoptatás/tápszer adása előtt kínáld meg először az almával. Eszik, amennyit kér, majd megkapja a tápszerét. Akkor váltottad ki a délelőtti tápszert gyümölccsel, ha 150-200g-ot megevett és a tápszert nem kérte. (5-7 nap almalé majd 5-7 nap almapüré után lehet adni őszibarack lét vagy pürét, (úgy, hogy az almához teszel egy kevés őszibarackot, aztán egyre többet), majd jön a répa, krumpli, sütőtök és cékla, és ezek variációi: alma-répa, alma-krumpli, répa-krumpli... A zöldségeket vízben kell megfőzni és turmixolni. Bár inkább a párolás szót használnám, kevés vizet kell csak hozzá tenni. Sót, cukrot, fűszereket ne használj, csak a zöldség és a víz legyen. Eleinte a méz sűrűségű főzelék szokott beválni, aztán lehet sűrűbbre. A tízórai után az ebédet váltjuk ki főzelékkel. Legyen a babának külön főzőedénye, tálkája, kanala... Az elején úgy tunic, mintha nehéz lenne, mert sok mindenre kell figyelni, de ne izgulj egy cseppet sem, belejössz majd.



AMI MÉG FONTOS
Vannak olyan gyümölcsök, zöldségek, melyek "fogják" a hasat, pl. az alma, mások "hajtanak", pl. őszibarack, sütőtök. A krumpli és a répa inkább fog. A céklának nincs ilyen hatása. Ezek áltanosan igazak, de érdemes tudni róluk, és érdemes úgy keverni a baba ételeit, hogy ilyen is, olyan is legyen benne. Persze nem mindenkire hatnak így a felsorolt zöldségek, nincs két egyforma baba ebben sem. De ha hasmenés vagy szorulás lép fel, akkor ezekre a hatásokra is érdemes gondolni. Ilyesmi téma még a szín kérdése: az ételek megfesthetik a vizeletet, székletet, ez jellemző a céklára pl. De ne csodálkozzunk, ha sütőtökös ebéd után sárgásabb, borsó, spenót után zöldesebb a pelus tartalma.

Boldog babatáplálást! Ha van kérdésed, írj, és kövesd a Facebook-oldalamat is, ITT!

2014. október 30., csütörtök

A Babatáplálás blog a Goldenblog mezőnyében!

A hvg.hu idén is meghirdette Magyarország legnagyobb blogversenyét, a Goldenblogot. Ebben az évben a Babatáplálás blog is bekerült a mezőnybe, mégpedig a Gyerek kategóriában szerepel.




A verseny négy szakaszból áll, melyek közül az első a nevezés, a második a blogot átnézése és a mezőny közzététele, a harmadik a szavazás, a negyedik pedig az eredményhirdetés.
Minden kategóriában két nyertes lesz, az egyik az olvasók szavazatai alapján, a másik pedig a zsűri véleménye alapján kerül kiválasztásra.

Ha teheted, támogasd a Babatáplálás blogot egy szavazattal, IDE kattintva.
(Mobiltelefonról egy, számítógépről pedig minden kategóriából egy blogot választhatsz ki. Ha mindkét módon szavazol, akkor két szavazatot is le tudsz adni.)

Köszönöm!

Minden kategóriában nagyon sok színvonalas blog indul, érdemes szétnézni!




2014. október 1., szerda

Bébiételek

A bébiételek nem ördögtől valók, de nagyon meg kell nézni ebben is, milyet veszünk.

Olyat keressünk, amelyik nem tartalmaz hozzáadott cukrot, sót, tartósítószert, egyéb felesleges anyagot. Nagyon nézzük meg az összetevőket, mert időnként nem várt dolgok bukkanhatnak elő. Mert a szilva bébiétel például nem 100% szilvából készül, hanem 30% körtéből. Vagy szőlőlé van az őszibarackos bébiételben - számomra érthetetlen, hogy miért. Ha olyan összetevővel találkozunk, melyet még nem vezettünk be, vagy nem szívesen adnánk a babánknak, akkor keressünk más gyártót, másik terméket.
Nagyon fontos, hogy az üvegeken feltüntetett életkort, ami azt jelzi, hogy hány hónapos kortól adható, kizárólag orientációnak használjuk, és minden esetben adjunk hozzá 2-3 hónapot legalább. Akkor nem lehet baj. A gyártók szeretik termékeiket "előredátumozni".
Időről időre törnek ki botrányok bébiételekkel kapcsolatban, hogy tesztek során túl sok vegyi anyagot találtak egyes üvegekben. Ha ismert gyártótól vásárolunk és bio minőségű bébiételt választunk, akkor nem kell félnünk a vegyszermaradványoktól. Ilyen indokkal nem egyszer hívtak már vissza bébiételeket a polcokról.

Én három esetben használtam bébiételt, ezekre a célokra egyébként mindenkinek ajánlom is.
1. ha valamilyen ritka vagy épp nem elérhető zöldségből, gyümölcsből készült, vagy olyanból, amivel túl sokat kellene otthon pepecselni;
2. vésztartalékként otthon, ha épp nem volt időm főzni vagy nem lett kész időre az étel; vagy ha kész lett, de nem ízlett a picinek és bele kellett keverni valamit vagy valami mást adni hirtelen;
3. utazáskor, mert ez nem romlik meg és nem is folyik ki (amíg nincs felbontva, de akkor meg lehet reménykedni, hogy megeszi az egész üveget egyszerre).



Boldog babatáplálást!

2014. szeptember 22., hétfő

Fogzás

A fogzás a babáknál egy nagyon hosszú ideig tartó, és minden esetben egyedi "tüneteket" produkáló jelenség. A babatáplálást is megzavarhatja az éppen előtörő fog okozta fájdalom. Ilyenkor jól esik egy hideg rágóka, vagy ha már nagyobb a pici, ne csodálkozzunk, ha ízlik neki a hűtőből elővett joghurt... akár naponta többször is.
Nagyon fontos, hogy figyeljük babánkat, mert akkor lehetünk csak tisztában az ő fogzásának tüneteivel, és persze a hatásos "gyógymódokkal".

http://nofeleseganya.cafeblog.hu/2013/08/28/fogzik-a-babam/

2014. szeptember 10., szerda

A hozzátáplálás nem családi ügy

Amit még fontos tudnod, mielőtt belekezdesz...

A hozzátáplálás nem családi ügy!

Ez azt jelenti, hogy valójában nem apa vagy nagymama vagy szomszéd vagy barátnő dönti el, hogy mikor kezdődjön a hozzátáplálás, és hogy mikor, mit adj a babádnak.

Általában elmondható, hogy a védőnő és a gyerekorvos az, aki tájékozott a kérdésben. (Bár sajnos ez nem mindig van így, de ez az alap.) A hozzátáplálást csak a velük történt megbeszélés, egyeztetés után kezdd el! Ez azért fontos, mert ők ismernek személyesen téged és a babádat, velük tudod megbeszélni, hogy milyen okból kezded el épp akkor, amikor elkezded, és mivel fogod kezdeni... "Hogyan"-jellegű kérdésekben is elsősorban hozzájuk tudsz fordulni.



Egyébként, hivatalos szervek foglalkoznak a kérdéssel, nemzetközi szinten is. A WHO iránymutatása is megtalálható az interneten, ez alapján készül az egészségügyi mininsztérium rendelete, amelyet az egészségügyi közlönyben tesznek közzé. Tehát, ha nem vagy biztos valamiben, hivatalos helyen is utánanézhetsz a dolgoknak.

Ezeket a linkeket találtam a témában:

www.eum.hu/download.php?docID=3826

http://www.mave.hu/uploads/file/VSZK%20protokoll%20csecsemo%20taplalasa%200-12%20ho.pdf

Jó, ha tudod, hogy a hozzátáplálás nem verseny és nem az a fontos, hogy minél hamarabb minél több mindent egyen a babád. Ez egy hosszú folyamat, amely apró lépésekból áll. Egy dolgot lehet nagyon elrontani: ha valamit túl korán adsz. Tehát ne siess. És persze mindig figyeld a picid jelzéseit! :-)

Sok sikert!

A Babatáplálás blog Facebook-oldalát ITT találod. Lájkold, ha szeretnéd követni az eseményeket!



2014. augusztus 28., csütörtök

Életem legdurvább időszaka

Hogy melyik volt eddigi életem legdurvább időszaka? És mi köze van a babatápláláshoz? Elárulom.

Eddigi életem legdurvább, azaz legnehezebb, legmegterhelőbb időszaka az volt, amikor megszülettek az ikreink. A szülés utáni első hónapok általában nagyon nehéznek bizonyulnak az édesanyák számára. Nem is csoda, hiszen az új jövevény teljesen felforgatja az addigi életüket. Az éjjel-nappal folyó, időnként szinte egymásba érő etetések pedig nagyon kifárasztják az anyukát.

Nemrég barátnőmnek ikrei születtek, ez adta az apropót a visszaemlékezésre. Persze az emlékek idővel megszépülnek... ugye?

Életem legdurvább időszaka

Barátnőmnek ikrei születtek. Egypetéjűek, két kisfiú. Van már egy két és fél eves kislánya. Nemrég azzal hívott fel, hogy nincs-e ötletem, mit csinálhatna a picikkel, mert nagyjából egy hete minden este 8 és 11 óra között üvöltenek.

A poszt folytatását itt olvashatod el:

http://nofeleseganya.cafeblog.hu/2013/10/12/eletem-legdurvabb-idoszaka/


                                                           A kép forrása: nlcafe.hu

2014. július 2., szerda

Utazás babával

Itt a nyár! Már egy ideje bizony elkezdődött, és manapság sok szülő indul útnak kisebb-nagyobb babával. Íme egy kis segítség a bepakoláshoz, hogy ne maradjon otthon semmi!

Utazás babával

Nos, kinek futkároz a hátán a hideg a cím hallatán? Tényleg olyan szörnyű utazni a babával? Vagy épp az ellenkezője igaz?

A poszt folytatását itt olvashatod el:

http://nofeleseganya.cafeblog.hu/2014/03/04/utazas-babaval/

                                                             A kép forrása: nlcafe.hu